.

WTCC 2012

Május 6-án ismét a Hungaroringre látogat a túrakocsisok világbajnoki mezőnye.

Csütörtöki ülésén az FIA Motorsport Világtanácsa több lényeges döntést meghozott, a hazai közönség számára egyértelműen a legfontosabb, hogy 2012. május 6-án visszatér a WTCC mezőnye a Hungaroringre, viszont a Brnóban már rendszeressé vált csehországi futamtól valószínűleg búcsúznunk kell. A tervek szerint visszatér Marrakesh és belép az USA, ingatag viszont a németországi futam jövője.

Alaposan megváltozik a szezon összetétele, hiszen a korábbi évekkel ellentétben nem Brazíliában, hanem március 11-én Monzában rajtol majd a 2012-es világbajnokság, majd Valencia, Donington Park, egy meg nem nevezett németországi futam, majd a Hungaroring, Marrakesh és Porto következik. Másfél hónap kihagyás után Amerikába, az Egyesült Államokba és Brazíliába utazik a mezőny, majd a távol-keleti túra zárja a szezont.

Árnyalódik az idén nagy vitát kiváltott időmérő szisztéma is. Jövőre a leggyorsabb 12 versenyautó juthat tovább a Q2-be, a második futamon viszont a Q2 tízedik leggyorsabb versenyzője állhat a pole-ban, míg a 11. pilóta helyezése nem változik. Elkerülendő, hogy a versenyzők jövőre is a 10. pozícióra hajtsanak, 2012-ben a Q2 első öt helyezettje pontot kap, 5-4-3-2-1 eloszlásban.

Tovább szigorodik a motorszabály is: A 2012-es szezon folyamán autónként összesen egy motort és hat turbót lehet felhasználni, további egységek beszerelésekor az adott versenyző kénytelen lesz a mezőny végéről rajtolni. Ez alól kivétel, ha a motor vagy valamely alkatrésze egy olyan balesetben sérül meg, amely okozásáért egy ellenfelet a felügyelőtestület büntetéssel sújt.

2012-ben egy adott versenyző első hétvégéjén 16 új gumiabroncsot kap, a második hétvégétől kezdve pedig összesen 20 gumiabroncsot lehet elhasználni, amelyek közül 12 lehet új. Versenyzőnként összesen 16 esőgumi fog rendelkezésre állni.



 

Kontakt - info@sportstuff.hu