.

Megint Bús

A Magyar Nagydíj betétfutamaként az eddigiekhez képest jóval több néző előtt zajlottak a futamok.

A lányok, az érdeklődést látványos és izgalmas futammal hálálták meg, ütközésekkel, kicsúszásokkal tarkítva.

A rajt után Walterné Dancsó Adrienn bizonyult a legvehemensebbnek, azonnal támadta Bús Edinát, akivel egy picit össze is csattantak. Ezzel Adrienn az élre tört, míg Edina a harmadik helyről kezdte meg a felzárkózást. A negyedik körre már megelőzte az addig második Budaházi Nórát, majd egy körrel később revansot is vett Walternén, és, ahogyan azt már megszokhattuk, fantasztikus versenyzéssel elsőként gurult be a célba, esélyt sem adva Walternének a helycserére.

Bende Adrienn négy körön keresztül negyedikként követte az élmezőnyt, majd Budaházi hibájának köszönhetően végérvényesen fellépett a harmadik helyre. Budaházi, aki rossz pillanatban adta előzésre a fejét, kicsúszott, és a negyedik helyre hozta vissza autóját, kis híján összeütközve az érkező Bende Adrival.

A nyolcadikként rajtoló Kiss Ramóna hamar feltornázta magát az ötödik helyre, és végig meg is tartotta azt. Eközben a középmezőnyben ádáz küzdelem folyt, Dr. Bánki Ágnes, Sas Szilvia és Benik-Garami Anett között. Dr.Bánki ügyesen védte helyét Sas Szilvivel szemben, míg Benik-Garami Anett mindent megtett, hogy megfogja a szendvics közepén küzdő Szilvit. A harc eredményeképp Szilvi ki is lökődött a kavicságyra, ahonnan végül szerencsésen kikászálódott és folytatta útját. Anett csak rövid ideig élvezhette ez előrébb jutást, a következő kanyarban ugyanis ő is kipördült. Ám az ő sóderágy látogatása már komolyabb következménnyel járt, az autó irányíthatatlanná vált, így Anett feladta a küzdelmet.

A még az autóval való ismerkedés, tapasztalatgyűjtés fázisában tartó Nagy Brigitta a nyolcadik helyre futott be. A már szinte megszokott sereghajtó duó, Nánási Ördög Nóra és Kőváry Anett is megvívta a saját harcát. Anett eleinte még Nóri előtt autózott, majd egy igen látványos pörgést mutatott be, aminek következtében kis ideig a menetiránnyal szemben találta magát, majd újra rátalált a helyes útra, és a tízedik helyen zárta a sort.

Az első öt helyezettre a futamot követően nagy meglepetés, egyben nagy megtiszteltetés várt. Frank Tamás úr felkérését elfogadva, Niki Lauda adta át a díjakat a lányoknak, akik ezt a pillanatot biztosan soha nem felejtik majd el.


A vasárnapi futamon a szombati végeredmény első hat helyezettje fordított sorrendben rajtolt, így Kiss Ramóna indulhatott az élről. Másfél körig tudta őrizni helyét, de Bús Edina eközben már folyamatosan jött egyre feljebb a hatodik helyről, mígnem megelőzte Ramónát is, aki ezzel a támadással szemben nem tudta felvenni a kesztyűt.

Az első körben még másodikként haladó Bende Adriennt elszántan támadta Dr.Bánki Ágnes, aminek következtében össze is koccantak. Így, az alkalmat rögtön kihasználva, mindkettőjük elé Walterné Dancsó Adrienn furakodott be egy kör erejéig, majd a két lány ismét visszaállt a harmadik, negyedik helyre. Ám Walterné sem hagyta magát, és nagy lendületet véve a második helyre dolgozta fel magát.

A negyedik körben aztán teljesen felborult minden. Kiss Ramóna megcsúszott és előbb Bende Adrival, majd Budaházi Nórával is összecsattant és máris a nyolcadik helyen találta magát. Eközben az élen Bús Edina már behozhatatlan előnyre tett szert Walternével szemben. Időközben a tegnap kiállt, így ma az utolsó helyről rajtoló Benik-Garami Anett ügyesen ólálkodott előre és az ötödik körben már a hatodik helyig kúszott fel. Így tett Nagy Brigitta is, aki Anett nyomába eredt.

Míg az első két hely sorsa gyakorlatilag már eldőlt, a harmadik helyért óriási kakaskodás folyt Bende Adri és Dr. Bánki között. Ági a hatodik körben ismét megpróbálta megelőzni Adriennt, ám nem járt sikerrel, helyette viszont összekoccantak, és Ágit még Budaházi Nóra is lehagyta egy kis időre. Ám Budaházi is összeütközött Bendével, minek következtében Bende Adri az utolsó helyre esett vissza, majd az autó sérülése miatt feladta a versenyt és a boxutcába gurult.

Dr. Bánki, korábbi ellenfele elvesztése után sem lógathatta a lábát, hiszen újabb kihívója akadt Benik-Garami Anett személyében, akinek sikerült is megelőznie, így a nyolcadik körre, az első négy helyen ki is alakult a végeredmény. A megszokottan harcos Budaházi Nóra is összekoccant Bánki Ágival, majd kipördült és a nyolcadik helyre szorult vissza. Az eleinte még szépen autózó, hetedik helyen tanyázó Kőváry Anett kicsúszott a fűre, így visszaesett a sereghajtók táborába, megszokott társa, az óvatos Nánási-Ördög Nóra mögé.

Az utolsó nekirugaszkodásra Kiss Ramóna feljött az ötödik helyre, Budaházi Nóra pedig két autót megelőzve a hatodik helyig tornázta fel magát. Nagy Brigitta, aki két körrel a leintés előtt az ötödik helyre is feljutott, végül hetedikként zárta a napot, míg a minden nagyobb csatából kimaradó Sas Szilvi nyolcadikként gurult célba. A szintén sértetlen Nánási-Ördög Nóri a kilencedik lett, míg a sort a Class FM-es Kőváry Anett zárta.

Az első öt helyezettnek járó serleget Bernie Ecclestone és Alexander Wurz adták át, megkoronázva ezzel az amúgy is felejthetetlen hétvégét.

A felügyelőtestület a versenyt követően újra megvizsgálta az ütközéses helyzeteket, melynek eredményeképp Dr.Bánki Ágnest 2 x 20 mp, Budaházi Nórát és Bende Adriennt 20-20 mp büntetéssel sújtotta. Ezzel a végső sorrend is átalakult.

1. Bús Edina 25:36.705
2. Walterné Dancsó Adrienn 26:08.209
3. Benik-Garami Anett 26:13.200
4. Kiss Ramóna 26:33.094
5. Nagy Brigitta 26:35.278
6. Sas Szilvia 26:35.602
7. Nánási Ördög Nóra 26:46.236
8. Budaházi Nóra 26:53.443
9. Dr. Bánki Ágnes 26:55.503
10. Kőváry Anett 27:18.174


 

Kontakt - info@sportstuff.hu